Így támadnak fel a kihalt fajok – A dodó lesz az első

Biomérnöki megoldás született olyan állatfajok feltámasztására, amelyek az utóbbi pár száz évben haltak ki. Ha jóvá nem is tehetjük az emberiség bűneit, végre van esély enyhíteni a hatást. Vadrezervátumba kerülnek a visszatérő állatok – először a dodó.

Tudósok és természetvédő szervezetek összefogásával megkezdődött a helyszínkeresés, olyan kihalt fajok vadrezervátumai számára, amelyekről biztosan tudjuk, hogy eltűntek a Föld színéről, mégis esélyt kaphatnak egy új életre. Fejlett genetikai kutatásokkal kidolgozták a megoldást, első körben például a dodó feltámasztására.

A röpképtelen madár évszázadokkal ezelőtt szűnt meg létezni: az 1600-as években figyelték meg utoljára, miután az emberiség az utolsó szálig kiirtotta. Mauritius szigetén élt, amit szerencsétlenségére előbb arab és maláj (10. század), majd portugál (1505) hajósok fedeztek fel, később aztán megérkeztek a holland telepesek is. Úgy tudni, utóbbiak kezdték levadászni őket, annak ellenére, hogy a korabeli leírások szerint kifejezetten rosszízű húsuk volt. A nagy termetű (10–18 kilogrammos) madár vesztét alighanem az okozta, hogy könnyű volt elfogni, hiszen embert sosem látott korábban, így nem is volt vele bizalmatlan. 1690-re egy se maradt belőle.

A kíméletlenül lemészárolt állat egy texasi startup, a Colossal Biosciences jóvoltából térhet vissza a létező fajok közé – számolt be a Phys.org. A vállalatot Ben Lamm technológiai vállalkozó és George Church genetikus alapította, eredetileg az éghajlatváltozás és a túlvadászás miatt négyezer éve eltűnt gyapjas mamut, illetve az ember által Tasmaniába behurcolt kutyák elvadult utódai, a dingók által a 20. századra kiirtott erszényesfarkasok feltámasztására. A Dodó hamarabb térhet vissza az élők sorába, ugyanis elkészült a génszekvenciája.

Az eredményt a Colossal szárnyai alatt kutató Beth Shapiro paleogenetikus érte el: teljes mértékben újraalkotta, mostanra nem csak a dodó, hanem a 18. században kihalásig vadászott rodrigues-szigeti galamb vagy remetegalamb génszekvenciáját is. A tudós csapata a dodó legközelebbi élő rokonának, a nikobári galambnak a genomját is szekvenálja, ami azért fontos, hogy az ősi ivarsejtjeikkel véglegesítsék a kutatást, nevezetesen úgy, hogy megnézik: némi ráhatással képesek-e növekedni egy csirke ivarmirigyeiben. Mivel a válasz szinte biztosan igen, a Colossal partnere, a Mauritiusi Vadvilág Alapítvány elkezdte keresni a visszatérő dodó életterét. A vadrezervátum megtalálásához nem elegendő csupán egy helyszín kijelölése, hiszen azt át is kell alakítani ahhoz, hogy a dodó életképes maradjon. Aligha tudna ugyanis boldogulni az utóbbi párszáz évben még drasztikusabban átalakult körülmények között. Az élőhelyére megfelelő növényzetet kell telepíteni és el is kell tűntetni onnan a létét fenyegető invazív fajokat.

„A Colossal kihalásmentesítési projektjei csak akkor sikeresek, ha az állatokat visszavezetjük a természetes élőhelyükre. Mauritiusszal együttműködve alig várjuk, hogy ez a dodóval végre megtörténjen” – nyilatkozta Matt James, a Colossal állatvédelmi vezetője.

A két szervezet egyébként még egy ikonikus mauritiusi madár, a rózsaszín galamb genetikai sokféleségének javítása érdekében is összefog. Jelenleg már csak 500 példány van belőlük a régióban, ami azt jelenti, hogy rémisztően közel áll a kihaláshoz. A Colossal azt tervezi, hogy történelmi mintákból azonosítja az elveszett genetikai sokféleséget, és génszerkesztéssel hozza vissza azt, a megmaradt rózsaszín populációba.

Gábor János

Főoldali kép: Colossal Biosciences