Bebizonyították: a mikroműanyagok talajlakó állatokon át kerülnek a táplálékhálóba
A tudósok több tucatnyi helyszínen vizsgálódtak. A giliszták és a csigák különösen szennyezettek, ami óriási baj, hiszen az ő közegükből, a talajból indul az emberig érő táplálékhálózat.
A Sussexi és Exeteri Egyetem kutatói több mint 580 mintát elemeztek a dél-angliai Sussex területéről, hogy feltárják a mikroműanyagok jelenlétét a szárazföldi ökoszisztémákban. Az intézmények közösen kiadott közleménye alapján a vizsgálatok a minták 12 százalékában műanyagdarabokat találtak. Ami igazán sokkoló, az az, hogy a giliszták esetében ez az arány elérte a 30 százalékot, míg a meztelencsigák és a csigák 24 százaléka szintén mikroműanyag-szennyezést mutatott.
A kutatás négy táplálkozási szintet és hat különböző gerinctelen csoportot tanulmányozott, hogy átfogó képet adjon a műanyagszennyezés mértékéről egy szárazföldi ökoszisztémában.
A vizsgálatok során azonosították a gerinctelen állatokban, így azok természetesen élőhelyén leggyakrabban előforduló műanyagfajtát is, ami nem más, mint a poliészter. Ez az anyag minden bizonnyal ruházati termékek szálaiból származik – következtetnek a tudósok. Ha a poliészter jelenléte nem lenne elég nagy probléma, felvázolták azt is, hogy a lebomló plasztikból felszabaduló vegyi anyagok a talajra nézve ugyancsak súlyos veszélyt jelentenek.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy leginkább a növényevő fajok és a korhadó növényi anyagokat fogyasztó szervezetek érintettek, de a ragadozók, például a katicabogarak is gyakran lenyelnek nagyobb műanyagdarabokat.
„Meglepődtünk, mennyire elterjedt ez a műanyagszennyezés – mondta Emily Thrift, a Sussexi Egyetem ökológia szakos doktorandusz oktatója, a tanulmány vezető szerzője. – Ez az első olyan kutatás, amely azt mutatja, hogy a műanyagok következetesen megjelennek egy teljes szárazföldi gerinctelen közösségben. Korábbi vizsgálatainkban hasonló műanyagfajtákat találtunk a sünök ürülékében, de most úgy tűnik, hogy ezek a gerinctelen zsákmányállatok révén a madarak, emlősök és hüllők táplálékába is bekerülnek.”
Tamara Galloway, az Exeteri Egyetem professzora hozzátette: ahhoz, hogy csökkentsük a táplálkozási hálózatba (majd onnan az emberi fogyasztásra készülő élelmiszerekbe) kerülő mikroműanyagok mennyiségét, először meg kell értenünk, hogyan kerülnek oda. „Emily eredményei kulcsfontosságú első lépést jelentenek ennek a folyamatnak és a vadvilágra gyakorolt következményeinek megértésében” – fűzte hozzá.
A kutatásban szintén résztvevő Fiona Mathews, a Sussexi Egyetem környezetbiológusa szerint „a mikroműanyagok ma már minden szinten jelen vannak a táplálkozási hálózatban. Jelenleg a figyelem főként a hulladékra irányul, mint a szennyezés fő forrására, de ezek az eredmények többféle forrásra utalnak, a ruházattól kezdve egészen a festékekig. Most már sürgősen meg kell értenünk, hogy az egyes műanyagok miként károsítják az ökoszisztémákat.”
Az egyetemek közleménye emlékeztet: korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a műanyag elfogyasztása a különböző fajoknál a növekedés visszamaradását, a termékenység csökkenését, illetve a máj, a vese és a gyomor működésének megváltozását okozhatja, ami egyre komolyabb aggodalmat kelt a környezetvédők körében.
