Kiszámolták: a Föld felszíne alatt több billió tonnányi hidrogéngáz rejtőzhet, ami összesen több mint ezer évig fedezhetné az emberiség energiaigényét, megszüntetve a függőségünket a magas karbonkibocsátású fosszilis energiahordozóktól.
Az éghajlatváltozás vízkészletekre gyakorolt hatásainak figyelmen kívül hagyása komolyan veszélyeztetheti az energiahálózat 2050-ig kitűzött dekarbonizálását. Erre az első példákat az USA nyugati részén bizonyították be.
Nagyon egyszerű megoldás lehet, mégsem alkalmazzák széles körben, de egy kanadai kutatás eredménye megváltoztathatja azt, ahogyan ma egy napelem hatékonyságáról gondolkodunk.
Megvalósították a világ első energia-visszanyerő közútját. Az évek alatt kifejlesztett, hidraulikus rendszer az út felületébe ágyazva termel energiát, amit a rajta áthaladó járművek nyomásából nyer ki.
Hamarabb elkészül Kína kísérleti fúziós létesítménye, mint Magyarországon a Paks II. Fenntarthatóan persze rögtön nem tud majd termelni, de végleges állapotában nagyságrendekkel hatékonyabb és nagyobb energiaforrás lesz.
A megoldás kulcsát egy amerikai-kanadai-svájci kutatócsoportnak sikerült megtalálnia, és ha sikerül piacra jutniuk, az paradigmaváltó lesz a megújuló energiaforrások tömeges felhasználásában.