Tágul a Pokol Kapuja – Már ennyi szén-dioxidot ereget a szibériai víznyelő
Elképesztő mennyiségű szén-dioxidot okád a légkörbe a szibériai Batagajka-kráter. Egy friss kutatás rávilágított arra is, hogy a víznyelő most már közel egymillió köbméterrel növekszik, minden egyes évben.
Német és orosz tudósok közös munkája révén derültek ki új adatok az oroszországi Szaha Köztársasághoz (Jakutföldhöz) tartozó Batagajka-kráterről, amit a mérete és tulajdonságai miatt a pokol kapujának is neveznek. Az 1960-as években még csak kis méretű víznyelőként regisztrált szibériai árok mostanra 100 méter mély és jó egy kilométer hosszú lett, míg a legszélesebb szakaszának ellentétes oldalai már kb. 800 méterre vannak egymástól.
A Jana folyó egyik mellékfolyójáról elnevezett Batagajka-kráter egy termokarszt mélyedés a Cserszkij-hegység területén. Ez a világon a legnagyobb permafroszt árok, ami a közeli erdők kitermelése után kezdett megállíthatatlan növekedésbe, főleg a térséget sújtó árvizek következtében. A paleontológusok jégkorszaki kövületeket találtak az iszapba temetve. A pereme rendkívül instabil, mivel rendszeresek a földcsuszamlások, a permafroszt pedig folyamatosan olvad.
Mi a magyarázat?
Víznyelők általában ott keletkeznek, ahol a felszín alatti kőzet mészkőből, karbonátból vagy más, vízben könnyen oldódó sókból áll. Amikor esik az eső (és nincs külső vízelvezetés), a víz a felszín alá kerül, és feloldja a kőzetet. A felül lévő föld egy ideig érintetlen marad, de csak addig, amíg a föld alatti tér túl nagy nem lesz. Ha ez megtörténik, kezdődik az összeomlás.
Egy víznyelő hatása akkor igazán drámai, ha ember által lakott területen történik. De a talaj ilyen mértékű süllyedése akkor is ijesztő, ha a semmi közepén történik. A jelenségre egyébként némileg pontatlanul használják a kráter kifejezést. Sokkal inkább egy termokarszt, aminek szabálytalan felszíne dombokból és üregekből áll - az alatta lévő permafroszt olvadása miatt.
Az új kutatás feltárta, mennyi szén-dioxidot bocsát ki
A németországi és oroszországi intézetekhez tartozó tudóscsoportok műholdak és drónok segítségével végzett, nagyfelbontású távérzékelő kutatásai, geológiai szerkezetmodellezései és terepadatai kimutatták: a kráter teljes térfogatvesztése évente közel egymillió köbméter. Ennek a mennyiségnek két fő összetevője van: a teljes mennyiség egyharmadát az olvadt üledékek, kétharmadát pedig az olvadt jég teszi ki.
Bár Batagajka nincs közel egyetlen sűrűn lakott orosz városhoz sem, a gyors tágulása aggodalomra ad okot, mivel az az alatta lévő permafroszt (legalább két éve fagyott állapotú talaj) felmelegedését jelzi. Ahogy a permafroszt olvad és víznyelőket hoz létre, a növények és a fák, amelyek némi védelmet nyújtanak a Nap hője ellen, elvesznek, és ez tovább gyorsítja a melegedést. A kiolvadó szerves anyagok így bomlásnak indulnak, ami szén-dioxidot termel, még jobban melegítve a világot, és még gyorsabban olvasztva a többi permafroszt réteget. Ördögi kör.
A tudósok legfrissebb mérései szerint a Batagajka olvadása évente mintegy 5000 tonna karbonkibocsátást okoz, és az 1970-es évektől 2023-ig már legalább 169 500 tonna szén-dioxiddal szennyezte a légkört. Ez nagyjából egyenértékű 1695 darab, 400 utast a világ egyik pontjáról a másikra szállító Boeing 747-es repülőgép emissziójával.
A víznyelő okozta további veszély az, hogy az emberiség számára teljesen ismeretlen, régmúltból származó, potenciálisan veszélyes mikrobákat is visszaengedhet a légkörbe. Ezekkel szemben egyáltalán nem vagyunk felkészülve, és sötétben tapogatózunk, hogy milyen hatással lehetnek az emberre. Érdekes, hogy a Batagajka-kráter az általa hordozott veszélyek és a környezetre gyakorolta katasztrofális hatása ellenére turistalátványosság lett. Pedig a pokol kapuja alatt lapuló rejtélyek sok mindennek nevezhetők, de szórakoztatónak biztosan nem.
Főoldali kép: Alexander Gabyshev - Északi Alkalmazott Ökológiai Kutatóintézet
