Ezzel a módszerrel eltávolíthatók a mikroműanyagok az utak csapadékvízéből
Fontos felfedezésre jutott három vállalat konzorciuma, amelynek tudósai rájöttek: egy növényi alapú anyag segítségével lehetséges a mikroműanyagok kiszűrése az utakról összegyűjtött csapadékvízből, ami ezután már nem szennyezi többé a természetet.
Egy növényi alapú anyag, amit organikus anyagokból álló bioszén pirolízisével hoznak létre és biocharnak neveztek el, képes eltávolítani az utak csapadékvízében található mikroműanyagokat – derült ki a TerrAffix és Kier vállalatok alkotta RSK Group laboratóriumi kísérleteiből. A brit konzorcium az elsők között vizsgálta meg ezt a lehetőséget, együttműködésben a walesi Swansea Egyetemmel, ahol a teszteket végezték.
A tudósok a projekt során megállapították, hogy miután átszűrték a biocharon, az utakon összegyűlő csapadékvízből többé nem lehetett mikroműanyagokat kimutatni.
„Évek óta tudunk az autópálya-hálózat által generált mikroműanyagok rejtett hatásáról. Feltétlenül olyan megoldásra akartunk összpontosítani, amit aztán széles körben lehet alkalmazni az autópályák vízelvezető rendszereiben – számolt be Matt Tompsett, a Kier Transportation környezetvédelmi és fenntarthatósági vezetője. – Reménykedtem abban, hogy a biochar hatékony lesz a mikroműanyagok eltávolítására, de az, hogy nyomuk sem maradt a vízben, fantasztikus eredmény. Sehol a világon nincsenek publikált tanulmányok, amelyek az utak csapadékvízének mikroműanyag-mentesítését vizsgálnák, biochar használatával, így a kutatásunk úttörő jelentőségű.”
„A mikroműanyagok az útporszennyeződés révén jutnak a vízrendszerbe, olyan forrásokból, mint a kopó gumiabroncsok vagy a polimer-módosított bitumen, amit az útpálya építéséhez használnak, néhány útfesték és az újrahasznosított műanyag, ha az adott útpálya abból készült – sorolta Siôn Brackenbury, a TerrAffix technológiai igazgatója, jelezve: ezek a források ólmot, rezet, cinket, kadmiumot, szénhidrogéneket és mikroműanyagokat juttatnak a természetbe. – Az útporszennyeződésben található mikroműanyagok viharok során mosódnak be a vízfolyásokba, így az utak csapadékvíze az egyik elsődleges forrása a vízrendszerek mikroműanyag-szennyezésének.”
Így tűnnek el a mikroműanyagok
A laboratóriumi tesztek során mikroműanyag-oldatot használtak, ami az autópályák csapadékvízének hű reprezentációja. A folyadékot öt vízoszlopon vezették át, egy tripla kísérlet során, és mindháromszor különböző arányú szűrőkő/biochar filtert használtak, úgy, hogy napi három alkalommal engedték át rajtuk az utakon összegyűlő csapadékhoz hasonló összetételű vizet, két héten keresztül. Az oldat mennyiségét Délkelet-Anglia legmagasabb napi csapadékértékeinek átlagából számították ki az RSK csoport tudósai, és a lehető legnagyobb mintát vették alapul, a 2000-2018 közötti időszakból, így szimulálva a valós csapadékviszonyokat.
A kísérletek eredményei azt mutatták, hogy az oldat a legalacsonyabb hatékonyságú szűrőn átjuttatva sem tartalmaz többé mikroműanyagot. Ezek az eredmények ígéretes jövőt vetítenek előre a biochar alkalmazásában, ami eddig soha nem látott eredménnyel képes az utak csapadékvízének megtisztítására, illetve a természetbe jutó mikroműanyag-szennyezés jelentős csökkentésére.
Főoldali kép: rawpixel.com - Freepik